2011. június 24.

Mint egy műköröm *.*

Ezt a körmöt még elég régen (kb. másfél éve) csináltam magamnak. Már akkor is érdekelt a műkörmös szakma.
Sajnos egy kurzusra csak úgy tudnék jelentkezni ha meglenne az érettségim. De az még 2 év -.-"
Szóval addig marad hogy magamnak csinálgatom a körmömet + egy-két barátnőnek, meg a húgomnak.
Most itt azt szeretném bemutatni hogy hogyan készítek magamnak egy tényleg EXTRÁS körmöt, amit hétköznapokra annyira nem szokásom viselni, akkor inkább sima, szolid körmeim vannak, viszont nyáron vagy buliba, vagy csak ha már tényleg nagyon unatkozom akkor csinálok ilyet :)
Megpróbálom step to step leírni mit és hogyan csinálok :)
Tehát:

Step 1:


Kezdem a szokásos ápolással.
-Lemosom az előző lakkot
-Körbe reszelem a körmeimet
-Be kenem az Avon körömerősítő és kondicionáló folyadékával. Ez gyémántport tartalmaz ami erősíti a körmöket. Először amikor rendeltem azt hittem hogy ez olyan mint egy körömlakk, de nem; mert nem szárad rá; nem alkot lakk réteget a köröm felületén. Olyan mint egy olaj, és szinte látszik hogy "beszívódik" a körömbe, vagy inkább rászárad. Nagyon szeretem én is és azok a "vendégeim" is akiknek a körmeit ezzel kezeltem :D
Abszolút nem törik tőle a körmöm :) Szóval akinek törik a körme, egy próbát megér mert nem egy nagy összegekért vesztegetik, olyan 800-900 amikor akciós, de néha csak normál áron kapható akkor 1350,-... ilyenkor inkább kivárom amikor leakciózzák.Én már a harmadik üvegcsémet fogyasztom ebből :)

 -A következő lépés számomra, hogy valamilyen alaplakkot rakok a körmömre legalább 2 rétegben
FONTOS: hogy megvárjuk amíg az egyik réteg megszárad és csak utána festünk rá egy másik réteget mert ha ezt nem várjuk ki könnyen gyűrődhet a lakkréteg -.-akkor moshatjuk le az egészet és kezdhetjük előröl :)
Erre 2 féle alaplakkom van.
  • Az Avon körömerősítőlakk törékeny beszakadókörmökre
  • A S-he stylezone erősítő alaplakkja


Az Avonos lakkal csak annyi bajom van hogy nem egyből szárad hanem várni kell 1-2 percet, míg a S-he azonnal megszárad. Mint a képen is látszik már nincs olyan sok benne, kellene venni egy újat mert ez nekem abszolút bevált, csak az a kérdés a megújult S-he márka vajon ezt tartalmazza???
AKI TUDJA KOMIBA ÍRJA MEG! :)
Így néz ki a körmöm ápolás után + már ráragasztottam egy playboy nyuszit :)


-Ha ezekkel a lépésekkel készen vagyok akkor már csak vagy festek vagy kidíszítem a körmeim :)
Most azt mutatom meg hogy hogyan díszítem ki :)

Step 2:
A körmöm fehér végét (szabad szélét hogy kicsit gyakoroljam amit eddig már megtanultam a műkörmös szakmából)  egy átlátszó lakkal festem be, és amíg még nem száradt meg ez a lakk addig csillámport rakok bele egy ecsettel :)





Ugyanígy a másik kezemre is. Ez macerásabb mert bal kézzel kell csinálni. :/

Kész a fele a munkának :D

Step 3:
Ráfestem a mintákat
(Katt a képre a nagyobb méretért)

Step 4:
A körmeimet még kövekkel díszítem. Majd ha kész a művelet, akkor még 2 réteg fedőlakkal fixálom :)
Éééééééééééés kész :) ♥

Remélem tetszik :)
Köszi hogy megnézted :)



Szeretnétek még ilyen step to step leírásokat látni körmökről?
Ti szoktatok ilyen extravagáns körmöket viselni?  

3 megjegyzés:

  1. mondjuk én körmöknél nem vagyok az a csillámporos típus, inkább a fényes körömlakkos, vagy matt körmöket szeretem,de ezt a csillámporos,ecsetes megoldást tuti ki fogom próbálni:D

    VálaszTörlés
  2. :) örülök hogy tetszik :D
    én meg nálad láttam az essences mattosító fedőlakkos körmöket! awh *-*
    múltkor azt is szerettem volna venni, de elfogyott :/

    VálaszTörlés
  3. :D én is megláttam egyből lecsaptam rá:D <3 rossmann :D

    VálaszTörlés