Sziasztok Szépségeim!
Bár itt Egerben még süt a nap, már elkel egy melegebb kabát is.
Hiába... Lassan vége a jó időnek.
A mai bejegyzésem témája egy visszaemlékezés is egyben. Az idei meleg szezon alatt legtöbbet használt termékeim szeretném Nektek bemutatni. :)
Elsőként kezdeném a MEGA effects spirállal.
"Kapcsolatunk" kicsit zötyögősen indult, még június végén.
Szépségnagyköveti találkozón kaptam a tréning anyagba. Hazaérve gondoltam, majd én nagy "májer" leszek és kifestem a pilláim az arcom összefestése nélkül, holott Déliáék figyelmeztettek, hogy az első pár alkalommal pandaszemeink lehetnek.
A már probléma ott kezdődött, hogy olyan nagy ívben rántottam ki a kis ecsetet a festékes edénykéből, hogy a körülöttem lévő tárgyakat és a kezemet is elborította a fekete festék XD
Első csúfos kudarcom után nem is nagyon néztem a spirál felé.
De furdalt a kíváncsiság, hogy hogyan lehet vele mégis szépen dolgozni. Aztán, ahogy lassan megszokta a kezem, egyre inkább kezdtem tisztán dolgozni.
Mostanra ez lett az egyik kedvenc spirálom! Nem mellesleg minden nap kapok dicséreteket, hogy milyen szépek a pilláim, így ez a termék nálam abszolút nyerő!
Sokáig nem használtam pirosítót/barnítót, mert úgy éreztem ez nem szükséges. Csak nagyon ritkán alkalmakra viseltem. Aztán rátaláltam Avon Glow pirosító és barnító duóra.
Legelőször az fogott meg, hogy nem kell külön kontúr és pirosító, hisz itt egy csomagban találhatom meg mind a kettőt.
De nem mertem kockáztatni, a szín miatt, így a megrendelése váratott magára egy ideig. Majd mikor élőben a kezemben foghattam egyből beleszerettem mindkét árnyalatba. Innentől nem volt kérdés, hogy megrendelem.
És amire nem számítottam... Használtam már egy ideje, amikor egy nagyon finom illatra lettem figyelmes. Majd ráeszméltem, hogy ez a kellemes illat nemmás mint a pirosítóm! Azóta napi szinten viselem, már csak az illata miatt is :)
Ezt a Labello Fruity Shine Pink Guava ajakápolót egyik barátnőmnél láttam először.
Nagyon megtetszett az ajkain, mert volt egy enyhe pirosas/rózsaszínes árnyalata. Aztán közelebbről is megvizsgálgattam, és awhhh.... Az illata rabul ejtett :O Muszáj volt megszereznem.
Szerencsére nem is olyan drága termék, és akció is volt rá, így mindössze 270 Ft-omba került!!
Azóta megtudtam hogy 10-es fényvédő van benne, így nagyon jól jött a tűző napon. Emelett szépen hidratál és van egy enyhe vizes hatása, mintha nedves lenne az ajkunk.
Használom rúzs/szájfény alá, illetve önmagában is.
Következő termék amit bemutatnék az Avon Plump Pout Ajakdúsító Színmegújító Szájfény.
Aki használta már, tudja milyen kellemes bizsergető érzést ad az ajkaknak.
Aki használta már, tudja milyen kellemes bizsergető érzést ad az ajkaknak.
Színe tökéletesen kiegészítette a Labello-t, így mindig együtt viseltem őket.
Avon Magix sminkalap
Nyárra nem a legjobb választás egy alapozó. Sokkal jobbak a színezett hidratálók, ám azok nem tartósak.
Viszont egy-egy átbulizott éjszakához elengedhetetlen a makulátlan arc!
Ehhez volt számomra tökéletes ez a sminkalap! Színezett hidratáló alá raktam, segített hogy "ne csússzon el" az arcomon a smink, emellett 20-as fényvédővel óvta a bőröm a nap káros sugarai ellen.
Egyik emlékezetes alkalmam a termékkel még elmesélném. Házibuliba mentünk a barátnőimmel, amolyan ott"alvós"-ra, amiből persze kb. 2 óra volt az alvás. Reggel mindenkinek szét volt csúszva az arca, kivéve az enyém. Meg is jegyezték, hogy olyan mintha nemrég sminkeltem volna. Azóta ez a termék nálam a favorit! :)
Ja, és nagyon sokáig kitart egy tubus, a mostanit, már lassan másfél éve koptatom.
Avon Ideal Flawless könnyű, hidratáló alapozó
Nagyon féltem, hogy ki fogok tőle pattogni, de nem így lett!
Kellemesen hidratált, nem tömítette el a pórusaim.
Fedőképessége nem a legerősebb, enyhe színt és takarást ad, így én inkább színezett hidratálónak nevezném.
Solutions Bi-phase kétfázisú sminklemosó
A sminklemosókkal mindig megjártam. Nyár ugyebár a vízálló sminkszerek időszaka, hogy ne folyjon le a fejünkről a makeup, de este lemosni annál nehezebb. A tejszerű lemosók nálam semmit sem értek, csak beledörzsöltem az arcomba a piszkot. Szintén avonos kétfázisú lemosótól pedig gyakran könnyeztem, habár akkor betudtam annak, hogy a "cél szentesíti az eszközt", legalább szépen eltávolítja a spirál-maradványokat.
Aztán kipróbáltam a Bi-phase-t. Szerelem első használatra. Nem csíp, hatékony is :)
Görögországi nyaraláson a hajam igencsak megviselte a sós tengervíz.
Szerencsére abban az időben kezdtem használni az Arginin és keratinos termékcsaládot az Avontól.
Az illata nekem egy picit túlzás volt, (nem a kedvencem a mentol illat). De a hatása mindennel felér, még a szagot is eltűröm :)
Szeptember végén mentem a fodrászomhoz, aki megdicsérte a hajam, hogy milyen szép egészséges, alig kellett vágni a végéből. Pedig én az ellenkezőjére számítottam, mind a víz, mind pedig a nyári erős sugárzás miatt, ugyanis ezek mindig meggyilkolták a fürtjeim.
De úgy tűnik hatásos védelmet adtak a hajápolóim. Kíváncsi leszek a téli hideg széllel mit kezd majd :)
Ez a hajápolóm még tavalyról maradt meg, igyekeztem gyorsan elhasználni szavatossági idő lejárta előtt.
Szín és UV védő spray, ami a fentiekből kiderül, hogy jól végezte a dolgát :)
Ám sajnálom, mert kifogyott és nem láttam már az Avon kínálatában.
Testpermetek, a nyár elengedhetetlen kellékei számomra. Idén a dinnye volt a befutó. Két flakonnyi fogyott el, és még mindig nem sikerült ráunnom.
Signal White now Gold!
Nyár végén vásároltam, hiszen az eddigi White now-kal nem volt bajom.
Nyár végén vásároltam, hiszen az eddigi White now-kal nem volt bajom.
Ettől viszont kicsit többet vártam volna, vagy lehet hogy csak a rekláma keltett bennem nagy reményeket.
Végül is szépen tisztít, kíméletes, ÉS még mindig ezt használom, ugyanis kifogyhatatlan. Nagyon kevés is elég belőle, így kimondottan gazdaságos apró kiszerelése ellenére is!
Nektek melyek voltak a szezon kedvenc termékei?
Én is a leánykában lakom :D :D :D Csak korábban nem tudtam kommentálni, fogalmam sincs miért! :(
VálaszTörlésKedvenc termékem amúgy a Little Black Dress testpermet, annyira de annyira jóóó :D
Bíztam benne, hogy találkozom itt Egerben más bloggerinnel is :DDDD
VálaszTörlésA megjegyzés kezelőm néha meghülyül, ezt tapasztaltam már én is XDD
Imádjuk a Leánykát, főleg mikor éjfélkor szólal meg a tűzjelző :D Party vaaan :D
VálaszTörlésÉn is nagyon szeretem a Leánykát, a legjobb a sziréna party, mikor már bevackolta magát az ember az ágyba. Csak az a baj, hogy nem party volt, hanem egy igen okos, a mellettünk lévő apartmanban fém lábast rakott a mikróba XDDD
VálaszTörlésPont mellettetek? :D Szerencsére én B-ben vagyok, de akkor is érezni lehetett a büdöset :D :D :D Mi úgy voltunk vele, hogy hagy szóljon, aztán már 5 vagy 10 perc (már nem is tudom) kinéztünk, hogy mi van, és rohangáló emberkéket láttunk, mondom tényleg tűz van? :O :D De nagy az isten állatkertje :D :D :D
Törlés